Az alkoholbetegek családjában felnövő gyerekek felnőttként nehezebben boldogulnak, olyan problémákkal szembesülnek, amelyek hátterében azok az évek húzódnak, amikor szüleik saját szenvedélybetegségükkel küzdöttek, és emiatt a gyermeknevelés nem alakult megfelelően. 4. rész

Az alkoholbeteg családokban jellemző probléma lehet, hogy a szülők gyakran oly mértékben önmagukkal, a szenvedélyükkel való küzdelemmel vannak elfoglalva, hogy gyermekeik nem kapnak megfelelő érzelmi reakciókat tőlük.

Egyrészt a gyerekek sokszor láthatatlanok szüleik számára, ami egyfajta ürességet, magányosságérzetet, az érzelmi biztonság hiányát okozhatja. Egy gyerek biztonságérzetének alapja a figyelem és az érzelmi odafordulás, azaz a dicséret, a bíztatás, a gyöngédség, emellett következetes irányítás ésszerű mértékű korlátozással. Ezek hiányában a valahova való tartozás helyett a „felesleges vagyok”, „nincs rám szükség” érzése lesz a meghatározó.

Másrészt gyakran előfordul, hogy a szenvedélybeteg családokban nevelkedett gyerekek rengeteg kritikát kapnak. Ha valamit csinálnak, az nem elég jó alkoholbeteg szüleiknek, viszont ha valami rosszul sikerül, azt rögtön az ő hibájuknak róják fel. Olyan dolgokért is kritizálják őket, amikről nem tehetnek, pl. „Ha nem csináltad volna ezt, nem innék”. Ebből fakad, ha végletesen gondolkodnak, feketének vagy fehérnek, rossznak vagy jónak látják felnőttként a dolgokat. Mivel rendszeresen hallották azt, maguk is elhiszik, hogy mindenről ők tehetnek. Ha valami rosszul megy, magukat okolják, ha valami jól sikerül, azt viszont lekicsinylik, ezzel eltorzítva a valóságot: „Ez nagyon könnyű volt.”, „Ezt más is meg tudta volna csinálni” stb.

Forrás: Drogprevenciós Munkacsoport – prevenciós vándorkiállítás – Kis Endre-Soltis Miklós munkája*

Mit tehetünk, ha változtatni szeretnénk?

A családban kapott önértékelésre hatással lévő történetek meghatározóak számunkra. Ha ezek nem megfelelőek, nagy eséllyel nem alakul ki bennünk egy egészséges, szilárd önbizalom, önértékelés. Még ha nem is könnyen – hisz amit az emberi agy megtanul, azt nehéz kitörölni, módosítani, – de felnőttként van lehetőségünk dolgozni, változtatni rajta. Segíthet az építő jellegű gondolkodás. Túllépve azon, hogy esetleg másokat okolunk, vagy a helyzetünk kellemetlen mivoltára figyelünk („Azért vagyok ilyen, mert te ezt tetted velem.”), igyekszünk mind inkább a fejlődésre koncentrálni. Növeli az önértékelésünket, ha jövőbeli célokat, terveket tűzünk ki, mivel az hajtóerőt és motivációt nyújt a cselekvéshez.

Tekintsük meg kívülről önmagunkat!

Lazuljunk el, ehhez használhatunk relaxációs technikát is, majd tekintsünk úgy magunkra, mintha kívülálló, közömbös szemlélődők lennénk. Kíváncsian, tudatosan, de ítélkezés nélkül figyeljük meg emlékeinket, gondolatainkat, érzelmeinket! Koncentráljunk magára az eseményekre, de ne értékeljük azt! A tudatos jelenlét során árnyaltabb képet kaphatunk önmagunkról, szélesebb rálátás nyílik érzéseinkre, cselekedeteinkre, ráébredhetünk olyan dolgokra, amikre korábban nem gondoltunk. Pl. felismerhetjük, hogy milyen akadályokat állítottunk saját utunkba.

Vizsgáljuk meg más nézőpontból a dolgokat!

Amikor hibázunk, és emiatt kíméletlenül ítéljük meg önmagunkat, gondoljuk át, hogy ha egy barátunk követte volna el ugyanezt a hibát, mit mondanánk neki!

Hozzuk összhangba az önmagunkról alkotott képet a mások által rólunk alkotott képpel!

Nemcsak a szenvedélybeteg szülők, hanem a kultúra, a társadalom is sokszor elérhetetlen ideálokat, mércéket állít elénk. Ha ezt felismerjük, és nem akarunk ezeknek mindenáron megfelelni, sokkal könnyebben tudunk majd változtatni a helyzetünkön. Próbáljunk összhangban lenni valódi énünkkel, és nem mások elvárásai, előírásai szerint cselekedni! Mindemellett fontos, hogy a környezetünk visszajelzéseire is figyeljünk, ami alapján folyamatosan korrigálhatjuk viselkedésünket a minél jobb eredmény elérése érdekében. Nézzük meg magunkat a körülöttünk lévők szemével. (Mit gondolnak rólam? Hogyan látnak engem?) Minél közelebb áll egymáshoz az önmagunkról alkotott és a mások által rólunk alkotott kép, annál hitelesebb az önértékelésünk. De fontos, hogy ne csak egy ember véleményére adjunk. Csak akkor növekszik az önértékelésünk, ha megbízható külső forrásból kapunk megerősítést.

Keressünk olyan társaságot, ahol jól tudunk működni!

Gyakori hiba, hogy a negatív véleményeket sokkal inkább elfogadjuk, vagyis, míg húszan megdicsérnek, az fel sem tűnik, de ha egy valaki megszid ugyanazért a dologért, azt nagyon komolyan vesszük. Minden közösségben másképp működünk - van, ahol jobban, van, ahol kevésbé jól tudunk teljesíteni. Keressük meg azokat a csoportokat, társaságokat, ahol jól érezzük magunkat, ahol ki tudunk bontakozni, pozitív megerősítéseket kapunk, ezáltal magabiztosak lehetünk, és az önbizalmunk is erősödhet! A gyerekkori családunkat, iskolatársainkat, kollégáinkat stb. nem választhatjuk meg. Különös jelentőségük van azoknak a kapcsolatoknak, amelyek kölcsönös választás alapján alakulnak ki. Ún. védett közeget jelenthetnek például a barátok, egy jó párkapcsolat, a felnőttként már saját magunk által létrehozott család, akik előtt őszinték lehetünk, akiknek számíthatunk a hiteles, pozitív visszajelzéseikre és a kritikáikra is.

Kerüljük a végletes gondolkodást!

Hogy hogyan tekintünk önmagunkra, azt meghatározza az eddigi és a jelenlegi élethelyzetünk is. Viszont a gondolatok szubjektívek (az egyén érzéseiből, vélekedéséből indulnak ki), nem pedig objektív tények, vagyis nem a teljes valóságot mutatják, bizonytalan módon tükrözik vissza azt. Amikor negatív gondolatok vesznek körül bennünket, távolodjunk el a valóságról alkotott hamis képtől, és próbáljunk a realitáshoz közelíteni. Például, ha nem sikerül az ebéd, az nem azt jelenti, hogy nem értünk semmihez. Nem minden fekete vagy fehér, rossz vagy jó. Nem csak tökéletlen és tökéletes létezik. Mindenkinek vannak hibái és erényei is, ezek egyaránt a személyiségünk részei. Minden ember más területen jó, nincs olyan, hogy valaki mindig mindenben tökéletes, de olyan se, hogy mindenben rossz. Nem lehet mindent tökéletesen végezni, fogadjuk el, ha hibázunk. A magas, indokolatlan elvárások gyakran kudarccal végződnek, csalódást okoznak, melyet az önsajnálat, majd a düh érzése vehet át. A mások felé irányuló düh érzése irigységet és bosszúvágyat szülhet.

Helyezzük előtérbe a pozitív tulajdonságainkat!

Önmagunk ostorozása, illetve mások lekicsinylése, bántása helyett inkább gondolkodjunk el azon, hogy nemcsak negatív, hanem pozitív tulajdonságaink is vannak! Fókuszáljunk ezekre, és próbáljuk meg tudatosítani azokat a dolgokat, amiket jól csinálunk! Amikor valaki pozitívan látja önmagát, akkor úgy gondolja, hogy meg fog felelni az előtte álló kihívásoknak. Amikor valaki hisz abban, hogy képes valamire, akkor sokkal nagyobb az esélye rá, hogy tervét sikerül végrehajtania, mintha nem hinne benne. Az alábbi kérdések segítenek összegyűjteni pozitív tulajdonságainkat.

Forrás: Tumisu képe a Pixabay-en

Gyermekünk önbizalmának fejlesztése

Legyünk következetesek gyermekünkkel! A keretek meghatározásával és fenntartásával kiszámíthatóságot, biztonságot nyújthatunk neki.

Töltsünk vele minőségi időt! Ez olyan valódi jelenlétet, közös időtöltést jelent, mikor csak rá koncentrálunk, a figyelmünket nem osztjuk többfelé a beszélgetés vagy egy közösen végzett tevékenység során. Nincs bekapcsolva a tévé, nem nézegetjük a telefonunkat, nem pakolgatunk stb. Amikor beszélgetni szeretne, legyünk elérhetőek számára, és aktívan vegyünk részt az életében, ismerjük meg érdeklődési körét, barátait, érdeklődjünk felőle!

Fejezzük ki érzelmeinket, és biztosítsunk olyan családi légkört, amiben ő is bátran ki meri mondani, mutatni, hogy mit érez!

Törekedjünk arra, hogy a gyerekkel szemben olyan teljesítményelvárásaink legyenek, amik nem megterhelők; amik figyelembe veszik életkorát, fejlettségi szintjét, fizikai, testi adottságait, és nem is túl könnyűek! Vagyis figyeljünk arra, hogy a valós igényeihez, szükségleteihez alkalmazkodva, az ő fejlődési tempóját követve adjunk neki feladatokat, közösen kiválasztva azokat! A túlzott elvárások teljesítményszorongást okozhatnak. Mindenkinek más a fejlődési üteme, ne hasonlítgassuk más gyerekekhez! Időnként vizsgáljuk meg a gyerekünkkel szemben támasztott elvárásainkat! Ha ezek magasak, akkor növelni kell a felé irányuló elfogadást. A témával kapcsolatosan ajánljuk a Viták a ház körüli teendőkről című cikkünket.

Ne csak a száz százalékos teljesítményt jutalmazzuk! Ne felejtsük el, hogy nem csak a tökéletes és a rossz létezik, vannak átmenetek is. Előfordul például, hogy gyermekünk kiemelkedő valamiből, de egy másik dologban minden erőfeszítése ellenére is csak közepesen vagy rosszabbul teljesít. Vegyük figyelembe képességeit! Dicsérjük meg, adjunk pozitív visszajelzést, megerősítést, amikor valamit jól csinál! A dicséret irányuljon a befektetett energiára, a kitartásra, a motivációra, az újrapróbálkozásra is. Ha például azt mondjuk neki, hogy „Milyen szuper, hogy nem adtad fel elsőre, és többször is megpróbáltad” vagy azt, hogy „Milyen jó, hogy ilyen kitartó vagy”, az sokkal jobban növeli az énhatékonyságot, mintha csak azt fejezzük ki, hogy milyen ügyes vagy okos. 

Mindenki hibázik. A hibákat ne azonosítsuk vele, ne tulajdonítsuk személyiségének, hanem egy kijavítható dologként kezeljük! Szidalmazás helyett érezzünk vele együtt, építő jellegű kritikát mondjunk, bíztassuk, hogy meg tudja csinálni! A bajban támogassuk, álljunk mellé, és bátorítsuk!

Beszélgessünk gyermekünkkel jövőbeli céljairól, elképzeléseiről is! Segítsünk neki olyan reális terveket kitűzni, amelyek képességeit is figyelembe véve megvalósíthatóak. Ha elgondolkozik azon, hogy például milyen szeretne lenni 2, 5 vagy akár 10 év múlva, és tudja, hogy azok eléréséhez miket kell megtennie, véghezvinnie, sokkal magabiztosabban fog tudni előrehaladni az életében.

Az Alkoholbetegek felnőtt gyermekei cikksorozat előző részei:

Találgatják, hogy mi a normális

Nehezen valósítják meg terveiket az elejétől a végéig

Akkor is inkább állítanak valótlanságot, ha ugyanolyan könnyű lenne igazat mondani

A következő rész „Nehezen tudnak szórakozni” címmel olvasható.

* A Drogprevenciós Munkacsoport Szabadság, Egyenlőség, Párkapcsolat című vándorkiállítása az addiktológiai problémák szélesebb kontextusát mutatja be, emellett a női jogokról, párkapcsolati erőszakról, prostitúciós célú emberkereskedelemről, másságról, iskolai erőszakról, kortársbántalmazásról és verekedésről szóló képanyagokat jelenít meg. Tárlatszervezéssel kapcsolatos információk: drogprev@gmail.com.