A Mérföldkő Rehabilitációs Otthon terápiás segítőjével, Fuderer Marcell-lal készült interjú (az első rész itt olvasható) folytatása:

Mi az útja a gyógyulásnak nálatok? Mennyire spirituális a terápia?

A mi programunk alapvetően a 12 lépéses programra épül, aminek része egy Felsőbb Erőben való hit. Viszont néhány hónap a felépülésben még sokszor nem elég ennek a megértéséhez, ezért inkább csak utalni szoktunk rá, illetve a hagyatkozásnak van nagyobb szerepe. Ha arról beszélünk, hogy Istenben való hit az egy hagyatkozás, akkor mi azt szoktuk mondani: nálunk hatalmasabb erő – ez lehet akár a közösség. Ezen a szinten szoktunk utalni rá. Úgy, mint Isten, vagy konkrétan bármilyen vallás, nincs jelen nálunk. Szerintem valaki arra nem képes egyedül, hogy józan tudjon maradni, kell egy nála nagyobb hatalom. Később mindenkinek magának kell megtalálnia, hogy ez a nála nagyobb hatalom Isten vagy micsoda pontosan. Mi ebbe nem szólhatunk bele a terápia alatt.

Személy szerint én azt gondolom, hogy maga a felépülés alapvetően egy újjászületést is jelent spirituális értelemben. Az újjászületésben benne van az is, hogy egy csomó mindent el kell gyászolnunk, el kell engednünk a korábbi életünkből. Talán a felépülésben az a legnehezebb, hogy nem elég csak az anyagot elengedni, hanem a vágyaink többségét is szükséges, ami gyakran jelentheti a megromlott baráti, pár- vagy családi kapcsolatokat, esetleg pénzt, hatalmat vagy egy jó állást. Ezeket gyakran el kell engedni ahhoz, hogy újjászülethessen az ember lelke. És hát a függőség meg pont arról szól, hogy a vágyaihoz ragaszkodik a legjobban az ember, akár a szükségletei árán is. Vagyis a vágyaink és az, amire szükségünk van, két külön dolog. Úgyhogy nemcsak arról szól a felépülési program, hogy abbahagyom a drogozást vagy az italozást, és utána ugyanúgy folytathatom az életemet, hanem egy sok tekintetben teljesen új életet kell elkezdeni. Fel kell ismerni, hogy sok mindent már nem lehetséges megjavítani, ezért el kell engedni.

Ezeknek a feldolgozása egyéni terápia vagy csoportfoglalkozás keretében zajlik?

Mi alapvetően mindig minden színtéren terápiás közösségben gondolkozunk, tehát nálunk nincs egyéni terápia. Segítőként is úgy gondolok magamra, mint akinek az a feladata, hogy bizonyos kereteken belül tartsa a közösség működését, és akkor a közösség gyógyítja önmagát. A felépülő társak közössége gyógyít, nem az egyén. Ezért minden beszélgetés csoporton, vagy legalábbis a közösség előtt zajlik.

Említetted az önsegítő csoportokat. Ők hogyan kapcsolódnak hozzátok?

12 lépéses csoportok, Pécsről a Narcotics Anonimus közössége, illetve az Anonim Alkoholisták közössége szokott hozzánk járni üzenetet továbbítani, illetve a terápiásaink az ő találkozóikra járnak.

Mit jelent ez az üzenettovábbítás?

Több éve tiszta drogfüggők és józan alkoholisták, akiknek már jól működik az életük, kijönnek hozzánk egy vasárnap délelőtt, és kb. 1-1,5 órában elmesélik a saját történetüket. Beszélnek a megküzdéseikről, arról, hogy nekik hogyan működött ez a program, hogyan tudnak absztinensek maradni nap mint nap. Ezeknek a tapasztalatoknak a terápiás értéke felbecsülhetetlen.

Ezeken az alkalmakon kívül minden héten egy alkalom van arra, hogy a 60 nap feletti terápiások közül négy ember kimenjen Pécsre. Ekkor intézik a bevásárlást, és mellette még elmennek egy önsegítő gyűlésre is.

Mikor tekintetek egy terápiát befejezettnek? Milyen gyakran fordul elő, hogy valaki idő előtt végez a terápiával?

Az nagyon ritka, hogy 10 hónap után ne költöztessünk ki valakit, de most a koronavírus miatt pont volt ilyen eset. 24 éves kor alattiaknak szoktunk csinálni rövidített terápiát. Ez azt jelenti, hogy 200 nap után mehet munkát keresni, és utána kiköltözhet a Félutas Házba. A 24 évnél idősebbeknél minden esetben 10 hónapos terápiát tervezünk.

Az, hogy valaki elvégezze a terápiát, az egy többlépcsős folyamat. Bizonyos időközönként a közösség előtt kell bemutatnia a változása eredményeit, hogy megérett arra, hogy további felelősségeket vállalhasson a terápiás életében. Ekkor a társai döntenek arról, hogy bíznak-e a változásában, vagy pedig el kell hagynia a terápiát.

 Milyen gyakran fordul elő, hogy a közösség úgy dönt, egy társuknak távoznia kell?

Nem túl gyakran, de minden évben előfordul néhány eset. Ha például valaki nagyon destruktívan (rombolóan) működik a közösségben, vagy ha a céljai nem egyeznek a terápiás célokkal. Akkor is, ha nem tudja elfogadni a közösségi normákat (elvárás, szabály), és folyamatosan konfliktusai vannak, amiket nem hajlandó kezelni. És ami fontos, hogy nálunk hármas absztinencia (önmegtartóztatás) van: szex, drog és erőszak. Aki ezeket megszegi, azért azonnali kizárás jár. Ilyen esetben fél órán belül el kell hagyni az intézményt.

Visszatérnék a korábbi kérdésre. Mikor tekintetek befejezettnek egy terápiát?

Amikor a terápiás elvégezte az összes terápiás feladatát, a társai, a szakmai stáb, és önmaga is késznek érzi magát a terápia lezárására, és jogosultságot nyert a Félutas Házba való költözésre.

Milyen csoportokat tartanak a felépülők?

Úgy van felépítve a szakmai programunk, hogy különböző témákban 10 csoportot kell tartani 10 hónap alatt. Ezek az élet különböző területeire vonatkoznak, mint a kapcsolatokra, betegségbelátásra, jellemzően a szerhasználattal járó érzésekre, viselkedésekre.

Milyen terápiás eszközöket alkalmaztok?

A felépülési modell elemei mellett van betegségtudat csoport, rendszeresen tartunk pszichodráma foglalkozásokat, van mozgástréning csoport és évente két alkalommal szokott lenni színháztréning, aminek a végén egy előadást tartanak a terápiásaink. A szakmai programnak része a munkaterápia is. Heti négy nap kell dolgozni a kertben: háromszor 1,5 órát, a szerdai napon 6 órát. A feladat ilyenkor kertészkedés és favágás, ami az intézmény önellátásra és önerőből való működésre való törekvését szolgálja. Mi vágjuk a tűzifát, hogy ne fázzunk. Van gyümölcsösünk, füvet kell nyírni, mi termeljük a paradicsomot, paprikát, van teendő bőven. Vannak tyúkok is, akikről a terápiások gondoskodnak.

A kialakult koronavírus helyzet mennyiben változtatta meg a működéseteket?

A terápiára való bekerülés két darab negatív PCR teszt meglétéhez kötött, amelyek nem lehetnek négy napnál régebbiek. Ez a karanténos bezártság természetesen kihatott a terápiások mindennapi életére is. A járvány miatt elmaradtak a hozzátartozói csoportok, a terápiások részéről a heti egy bevásárló körút és az önsegítő csoportok látogatása.

Az egészségfejlesztő prevenció (megelőzés) és a reintegráció (visszailleszkedés) területén is jártas szakember vagy. Mit gondolsz arról, mi védheti meg a mai fiatalokat attól, hogy ne alakuljon ki olyan függőség, amely esetében rehabilitációs otthonban való kezelés indokolt?

A prevención belül leginkább a direkt prevenció területén dolgoztam az elmúlt években. Ez annyit tesz, hogy elmentünk egy iskolába, ott 6 tanóra alatt beszéltünk különböző kockázati faktorokról, és eljöttünk. Azt gondolom, hogy a direkt prevenció (közvetlen prevenció, amely kifejezetten célcsoportra irányul) mellett a non-direktív (közvetett) prevencióra jóval nagyobb hangsúlyt kellene fektetni, például a tanárokkal és szülőkkel való prevenciós munkára. Illetve fontosnak tartom a non-direktív (közvetett) programokat: például gyerekeknek pszichodráma, mozgásterápia, zeneterápia, színháztréning, szabadidős programok, táborok, tömegsportolási lehetőségek stb. A terápiás közösségekhez hasonlóan a gyerekekkel is közösségeket kellene építeni, amelyek képesek pozitív értékeket képviselni, pozitív identitást (önazonosságot) adni a tagjainak, amelyek senkivel szemben sem kirekesztőek, inkább az integrálásra (rendszerbe illesztésre) törekvőek. Szerintem ezek jóval hatékonyabbak lehetnének. Azt gondolom, hogy az a legkevésbé hatékony, ha elmegyünk egy 12 vagy 16 éves gyerekhez és beszélünk vele 6 órát, aztán eltűnünk.

Érdemes lenne a felnőttek prevenciójára is sokkal nagyobb hangsúlyt tenni, akár az iskolán keresztül, de még a munkahelyi prevenciók fejlesztésével is. Remélhetőleg tudatosabb, szélesebb látókörű családokban könnyebben fordulhat kérdéseivel a szülőhöz egy gyerek. Nagyon nagy szükség lenne a felnőtteknél a szemléletformálásra, mert a gyerekek a felnőttektől tanulnak. És a gyerekek nem feltétlenül azt fogják csinálni, amit a felnőttek mondanak nekik (pl. a drog rossz), hanem azt, amit látnak tőlük (pl. hogyan küzdenek meg a saját problémáikkal).

Az interjút készítette: Tóth Judit

Fotó: Főfai Alexandra